2016. május 3. Debrecen
Küldöttgyűlést tartott a Kelet-Magyarországi Postás SE

A küldöttgyűlésnek Baleda Edit levezető elnök kérésére Kapaló András a Kelet-Magyarországi Postás SE elnöke számolt be, az egyesület szakmai munkájáról és gazdálkodásáról a most lezárult ötéves választási ciklust értékelve.

A KPSE közhasznú jogállási szervezet legfontosabb célja a postás dolgozók és családtagjaiknak illetve volt postás dolgozók és családtagjaik számára az önszerveződő rendszeres sportolási lehetőség biztosítása, szervezése. Az egyesület szervezésében sorra kerülő rendezvényeken a 2015-ös évre már az évi 6000 főt is elérte a résztvevők száma, miközben a taglétszám a kezdeti időkben jellemző 1000 főről 2015 végére közel háromezerre növekedett.

Az egyesület a hagyományok folytatása mellett az elmúlt ciklus kezdetétől több olyan évenként megrendezésre kerülő tömegeket megmozgató sportrendezvényt indított útjára melyekkel a hagyományteremtést valamint a közösségépítést is egyaránt szolgálni kívánta. A rendezvények és az azokon résztvevők számának folyamatos emelkedésével együtt, a sportolási lehetőségek egyre szélesedő választékával (petanque, strandröplabda, darts, úszóversenyek, vízi zumba), a hagyományos helyszínek (Debrecen, Miskolc, Szeged) mellett olyan új helyszíneket is sikerült bevonnia, mint Dévaványa, Eger, Földes, Tardos, Tiszakécske, Szegvár.

Az egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek olyan jótékonysági futóversenyeken, mint a debreceni Rotary futás és a pécsi rákellenes futás, az országos szervezésű jótékonysági tornákon pedig rendszeresen az élmezőnyben végeztek az egyesület által támogatott és szervezett Magyar Posta Zrt. színeit képviselő kispályás focicsapataik. Két alkalommal a kupagyőzelmet is sikerült elnyerniük, egyiket a DPSE-vel közös csapattal.

A postás természetjárók több mint fél évszázados évenként megrendezett hagyományos nagy versenyén az OPTTTT-n a postásokat a keleti területről a KPSE támogatásával évről-évre több mint kétszázan képviselik. A Békéscsabán 2013-ban sikeresen megrendezett 51. OPTTTT –n pedig a legjobb szervezetnek járó vándorkupát is elnyerte az egyesület. A Magyar Posta Zrt. sukorói sárkányhajó versenyein az egyesület tagjai rendszeresen nagy létszámban és eredményesen vesznek részt.

A sportkörzetek önálló kezdeményezései a kisebb közösségek érdekeit és igényeit szolgálva az egyesület fő elveire építkeznek. Az egyesületet a három tagú elnökség valamint a négy koordinátor és a sportkörzetek vezetői irányítják, szervezik és mozgatják. A KPSE fő támogatója a Magyar Posta Zrt. ugyanakkor a Magyar Posta Befektetési Zrt. is hozzájárul az egyesület működési költségeihez. Ez felelősségteljes megtiszteltetés melyért az egyesület nevében Kapaló András elnök köszönetét fejezte ki. Az egyesület elnöke a továbbiakban kiemelte az immár egy évtizedes szervezői munka jelentősebb szakaszait, az alapítástól egészen a mai napig méltatva az elvégzett közös munka eredményeit egyben köszönetet mondva Rácz Tamásné Igazgató Asszonynak az ehhez nyújtott hathatós segítségéért.

A küldöttek a beszámolót valamint Schneider Csaba FEB elnök ellenőrzési tervét, és a közhasznúsági jelentést egyhangúlag elfogadták, és Kapaló Andrást elnöki, dr. Hangya Kálmánt jogi elnökhelyettesi és Sira Zsuzsannát gazdasági vezetői tisztségében az alapszabályban rögzített időszakra egyhangúlag megerősítették. A küldöttgyűlés a FEB tagsági funkciójukban Tamásné Molnár Piroskát, Harnos Csabát és Schneider Csabát az alapszabályban rögzített időszakra egyhangúlag megerősítette. A 2016 évi rendezvénynaptárt és pénzügyi tervet a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta Blaskó Margót, Kalmár Lászlót és Kiss Csabát területi Nagy Róbertet sportkörzeti koordinátori funkciójában egyhangúlag megerősítette.

Miután a küldöttgyűlési határozatokat a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta Kapaló András megköszönte a bizalmat mind a maga mind a tisztségükben, funkciójukban megerősített vezetőségi tagok nevében. Ezt követően Rácz Tamásné Igazgató Asszony a KPSE egyik alapító tagja köszönetet mondott a KPSE munkájában önzetlenül hosszú évek óta munkálkodóknak, elismerését fejezve ki munkájukért, további sikereket kívánva az előttük álló feladatokhoz.

Kalmár László