2019. október 19.

Szeged és Hódmezővásárhely sportkörzetei részvételével októberi szép napsütéses időben 49-en kirándultunk Aradra, valamint közvetlen környékére.

Vannak napok, amikor szinte röpülnek a percek, és szeretnénk megállítani az időt. 2019 október 19-e ilyen nap volt, amikor kirándulásunk minden percét kihasználva kiadós sétákkal, a szabadságharcunk vértanúi előtti tiszteletadással, a történelmi Magyarország egyik leghíresebb búcsújáró helyének, a máriaradnai templom megcsodálásával, a világosi fegyverletételhez kapcsolódó Bohus kastély és a messze földön híres Balla Géza borászatának meglátogatásával tölthettük el.

Ez a kirándulás is beleillett abba a sorba, amelyeket a KPSE az egész év során a résztvevők megelégedésére szervezett és támogatott. Köszönjük mindazoknak, akik a kirándulás résztvevőiként velünk tartottak, a kirándulás szervezésében részt vállaltak, valamint köszönjük a Postás Szakszervezet hozzájárulását is. Az év hátralévő részében még sok ilyen tartalmas kirándulásra várjuk a résztvevőket, és reméljük az elkövetkező években is sok postás családnak szerezhetünk kellemes élményeket, emlékezetesen szép emlékeket.

Kalmár László