Az idén, 2015-ben a megszokottól eltérően, március első hétvégéjén (Nőnapon) került megrendezésre a Pécs-Harkány országúti félmaraton futóverseny. A verseny rangját és nívóját mi sem bizonyítja jobban, mint az egyéni indulók létszáma: 423 Férfi, 137 Hölgy induló, továbbá 147 csapat, azaz váltó, ezen belül is számos úgynevezett „céges váltó” indult a nagy múltú versenyen.

A verseny rövid története: Az 1970-s évek közepén a PVSK tájfutói szervezték meg, hogy a téli felkészülés felmérőjeként lefutnak 25 km-t. Így indultak el a PVSK csarnoktól a harkányi Gyógyfürdő bejáratáig. A váltó öltözéküket a családtagok vitték utánuk. A beérkezés után egy közös fürdéssel lazították ki a fáradt izmaikat. Sokáig téma volt ez a futás, így a következő években csatlakoztak hozzájuk a környékbeli atléták is. Számos nagy vállalat indította a dolgozóit a versenyen, mint pl. az EDF-Démász, Pénzügyőr SE, Országos Katasztrófavédelem stb., hogy csak a legnagyobbakat említsem.

A Magyar Postát a megszokott módon Dunántúli Postás S.E. csapatai és egyéni indulói képviselték, 15 egyéni induló és 5 csapat indult az idén az egyesület színeiben. Az ország különböző pontjairól érkeztek a három főből álló váltók, hogy felvegyék a harcot az ország leggyorsabb lábú atlétáival. Mi a már jól összerázódott csapattal érkeztünk Békéscsabáról Pécsre: Csuvár Attila, Vasvári Imre, Vozár Zoltán, és képviseltük a „KPSE Békéscsaba Magyar Posta” színeit.

Az ellátásunk, mint mindig makulátlan és tökéletes volt, ismét élvezhettük a Pécsi Postás Oktatási Központ minden kényelmét. Vendéglátóink, a Dunántúli Postás SE elnöksége is kitett magáért. A versenyre gyakorlatilag egész télen céltudatosan készültünk, munka utáni különböző állóképességi és résztávos edzésekkel, illetve én személy szerint úszással és még több kerékpáros edzéssel is. Mi mindhárman a kézbesítés területén dolgozunk a postán, és egy másik sportot űzünk gyakrabban (hegyi kerékpározunk), mint a futást. Jómagam két kerékpáros szakosztályban is igazolt versenyző vagyok a Körös-Bike és a Postás SE-ben. Más-más izomcsoportokat mozgat meg ugyan a két sportág, de vannak egyformán terhelt alkatrészeink is, mint pl. a szív, tüdő, keringési rendszer. A két sportág így nézve már nem is áll távol annyira egymástól.

A rajt délelőtt 11:00-kor volt nem messze a Pécsi vasútállomástól. A verseny távja 25 km, váltóknak 8,5 – 9 – 7,5 km. A verseny első harmadát Vozár Zoli kollégám futotta, egy pár másodpercet javított a tavalyi eredményéhez képest. Ő idén alkalmazott egy újítást amit a versenyszabályok megengednek: a váltópontjánál (első váltás) átadta a stafétát (chipes rajtszámát) Iminek (Vasvári Imi) és a Békéscsabáról hozott kerékpárjával pedálozva kísérte végig Őt, illetve engem is, végig a célig buzdítva minket, hogy tartsunk ki és, ha megy, fokozzuk a tempót. És, ha még ez nem volna elég, Harkányból vissza Pécsre nem a szervezők által mindig biztosított busszal jött velünk Zoli, hanem lábon tekert vissza a rajt területre, ahol az autónkat hagytuk. Szinte egy időben érkezett vissza velünk a dimbes-dombos tájon.

Imre hozta a megszokott magabiztos formáját és idejét, én pedig szintén javítottam egy 20 másodpercet a tavalyi időmhöz képest, amin egy kicsit meglepődtem, mert kissé óvatosan kezdtem neki a távomnak, csak a táv utolsó harmadában mertem kiengedni magamból a leopárdot, de jól osztottam be az erőmet, és egymás után értem utol és szakítottam le magamról a sporttársakat. Aztán a célban kifutva magamból mindent, csak leroskadtam és ziháltam. A pálya ezen része, amit én futottam, tartalmazza a legtöbb szintemelkedést. Tulajdonképpen, amikor befutunk Harkányba, a célegyenesbe ott van csak sík, a többi részén a pályának hosszú szerpentineket, és még hosszabb lejtőket kell abszolválni.

Nehéz lenne megmondani, hogy az előbbi, vagy az utóbbi fáj jobban. Végül is az 50. helyezést értük el 02:14:11-es idővel, ami a 147 csapat indulóból szerintem nem olyan rossz, ahhoz képest hogy végül is mi „csak” egyszerű bringások vagyunk. A verseny hangulata egyedülálló, a táj pazar, egyébként komoly borvidék (Villány), rengeteg néző az utak mellett, a szervezés profi. Nehéz szavakkal, vagy fotókkal visszaadni. A megfáradt versenyzők a Harkányi Thermál Fürdő remek gyógyvizét élvezhetik, és pihenhetik ki a verseny megpróbáltatásait, a több száz futó mindig itt beszéli ki a versenyen történteket. Itt már nem ellenfélként hanem közvetlenül, bajtársiasan.

Mindent összevetve, ismét egy nagyszerű sporteseményen vagyunk túl, nekünk ez egy jó bemelegítés a kerékpáros szezon, illetve versenyek megkezdése előtt, hogy aztán felfrissülve, feltöltődve (akár csak a természet tavasszal) új lendülettel készüljünk, várjuk az újabb sporteseményeket, versenyeket, kihívásokat.

Csuvár Attila

A 2015. március 8-án rendezett 31. Pécs – Harkány 25 km-es országúti futóversenyen DPSE színekben versenyeztek:

Csapat:

KPSE – Békéscsaba
Csuvár Attila
Vasvári Imre
Vozár Zoltán

DPSE – Győr
Erdélyi Zsolt
Hosszú Róbert
Bene Attila

DPSE – Nagykanizsa
Kalinics Gábor
Szmodics Péter
Bíróné Buni Violetta

KPSE – Miskolc
Suszter Imre
Pepicz Ervinné
Molnár Gabriella

DPSE – Pécs
Dulánszky Jenő
Ihász Róbert
Molnár Edit