Sorrendben 26. alkalommal, ezúttal Tiszakécskén került sorra a dél-alföldi megyék postásainak sportnapjára, 2014. július 5-én szombaton.

A valamivel több, mint háromszáz résztvevő – akik között a meghívást elfogadva debreceni, miskolci és a határ menti kapcsolatok jegyében szabadkai postások is versenyeztek – négy sportágban mérhette össze az erejét, a kilencvenes években még NB I-es labdarúgó mérkőzéseknek is helyt adó sporttelepen.

A legtöbben petanque-ban és tekében versenyeztek mindkét sportágban több, mint hetvenen. Az öt focicsapat, akik közt ezúttal is részt vettek a szabadkaiak, körmérkőzést játszva döntötte el a sorrendet, sakkban pedig fél tucatnyian ültek asztalhoz. Szabadkai elsőség született petanqueban, Dévaványa és Kiskunfélegyháza csapata szerezte meg a többfordulós verseny második és harmadik helyét. Kispályás fociban végig nagy csatákat vívtak a csapatok, itt Baja 1 csapata bizonyult a legjobbnak, második Kiskunfélegyháza, harmadik Szabadka, negyedik Szeged-Kalocsa vegyes csapata és az ötödik Kecskemét lett. Sakkban Kiskunhalas, Dévaványa és Kiskunfélegyháza versenyzői szerepeltek legjobban. Tekében a férfiaknál Szeged PFÜ csapata a szegedi üzemi tekebajnokság megnyerése után itt is a legjobbnak bizonyult, második Miskolc, harmadik pedig a szegedi Vezetők csapata lett, míg a hazaiak a negyedik a debreceniek az ötödik, és a kiskunhalasiak a hatodik helyet szerezték meg.

A nőknél is érvényesült a szegedi dominancia, mindkét első helyet szegedi csapat szerezte meg, Tiszakécske végzett a dobogó harmadik fokán, de mind a nőknél mid a férfiaknál elismerés illeti a küzdőképes kecskeméti, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi csapatot csakúgy, mint a lelkes csongrádiakat is.

Reggel zsíros kenyérrel, délben pedig ízletes és tartalmas babgulyással pótolhatták az elveszett kalóriákat a sportoló postások, és a sátor alatt jólesett egy hűsítő ital, melyekről a szervező Kelet-magyarországi Postás SE és Postás Szakszervezet gondoskodott a sportnap résztvevőinek. A meghirdetett időben 14:30-kor sorra kerülő eredményhirdetésre, és a díjátadásra zsúfolásig megtelt a nagy sátor, a helyezettek nagy ováció mellett vehették át díjaikat, az első helyen végzettek pedig az eseményt megörökítő ajándékpólókat is kaptak. A pólókból a lelkes hazai szervezőknek, játékvezetőknek is jutott, akiknek ezúttal is köszönjük munkájukat.

A résztvevők többsége nem utazott rögtön vissza, kihasználva a környék rendkívül jó strandolási, fürdési lehetőségeit lazíthattak, frissülhettek a festői szépségű árnyas Tisza-parti környezetben, vagy éppen a tiszakécskei kitűnő élmény és termálfürdőben. Tartalmas, szép nappal gazdagodhattak mindazok, akik elfogadták a szervezők meghívását.

Indulás előtt pedig úgy köszöntünk el, találkozunk két hét múlva az 52. OPTTTT-n Győr térségében a regisztrált, több mint száz dél-alföldi résztvevőnkkel, majd július 26-án Dévaványán a „Ványa la’ zumbán”, amikor a dél-alföldi megyék közti öregfiúk torna és a korhatár nélküli röplabdatorna után a vízben egy fergeteges vízi zumbával, majd a sátorban talpalávaló zenével lazíthatjuk ki a sportos nyári hetek „fáradalmait”, reméljük sok sportszerető munkatársunk fogadja el újra a meghívásunkat!

Kalmár László
KPSE területi elnökhelyettes