Ismét rangos országos tornán képviselték a Magyar Posta Zrt.-t a postás sportegyesületek focicsapatai. 2015. október 18-án, ezen a verőfényes őszi vasárnapon, Pesthidegkúton, a Pokorny József Szabadidő és Sportközpontban 49 csapat mintegy félezer résztvevője sorakozott fel a Magyar Kereskedelmi és Ipari Foci Kupa megnyitójára.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a torna fővédnöke megnyitó beszédében kiemelte a szabadidős sportolás jelentőségét és egészség megőrző szerepét. Hét műfüves pályán indult útjára a labda, miközben a résztvevő csapatok adományaival megrakott autó elindult a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikára a daganatos betegséggel kezelt gyermekek részére felajánlott ajándékokkal. Még előttünk állt az egész nap sok küzdelmes mérkőzéssel, szép gólokkal, győzelmekkel és reményeink szerint minél kevesebb vereséggel, de az autó után nézve úgy éreztük, bármi lesz is a végeredmény, már nem jöttünk hiába…

Csapataink közül a DPSE talán a legnehezebb, „F” csoportba került. Csoportjukban az ISD Dunaferrt és a Kereskedelmi Foci Kupa tavalyi győztesét, a CBA csapatát sokan a kupagyőzelemre is esélyesnek tartották. Dunántúli sporttársaink tisztességgel helytálltak, minden csoportbeli ellenfelükkel küzdelmes, jó mérkőzéseket játszottak. Még a csoportgyőztes ISD Dunaferr sem tudta bevenni kapujukat, de végül nem jutottak tovább a legjobb 16 csapat közé.

A KPSE az „A” csoportban a Rossmann, a Rónatabak és a TAIHO csapatai ellen egyaránt 1 : 0-ra, a Parafix és a Hirschmann ellen pedig 3 : 0-ra győzött. Egyetlen vereségünket a csoportot pontveszteség nélkül megnyerő Unilever csapatától szenvedtük el 1 : 0 arányban. Így tehát 15 ponttal és 9 : 1-es gólkülönbséggel másodikként továbbjutva, a nyolcaddöntőben a Benteler Autótechnika csapatával kerültünk szembe. Ezen a mérkőzésen magabiztos 3 : 0-ás győzelemmel jutottunk a legjobb nyolc csapat közé. A legjobb négy közé jutásért a meglepően fiatalos játékosokkal pályára lépő Mellow Mood Hotels csapatával kellett megküzdenünk. A fürge léptű szállodások egy gyors góllal mindjárt a mérkőzés elején vezetést szereztek, melyet még sikerült kiegyenlíteni, ám rövidesen újra hátrányba kerültünk.

A mérkőzés hátralévő részében beszorítottuk az ellenfelünket, egyre-másra dolgoztuk ki a helyzeteket, de sajnos nem sikerült egyenlíteni és az utolsó percekben egy gyors ellentámadásból kapott gól végleg eldöntötte a továbbjutást. A Mellow Mood ellenünk elért 3 : 1-es győzelme után sem talált legyőzőre, egészen a döntőig menetelt, ahol a rendes játékidőben elért 0:0-ás eredmény után egyetlen hétméteres rúgás döntött az így kupagyőzelmet megszerző MÁV Magyar Államvasutak Zrt. csapata javára.

Végeredményben a Dunántúli Postás SE és a Kelet-magyarországi Postás SE csapatai játékukkal és sportszerűségükkel is kivívták a szervezők és az ellenfelek elismerését, ezúttal is méltón képviselve a Magyar Posta Zrt-t. A tornát szervező PromoSport Kft. kezdeményezésére a jótékonysági adományozásban való részvételünkkel pedig a legnemesebb célokat szolgálhattuk, a szervezői sajtóközlemény szerint is minden területen jól vizsgázva. A KPSE csapatát ezúttal az utóbbi időszakban elért eredmények alapján az északkeleti postákról, zömében nyíregyházi játékosok alkották, ózdi és miskolci postásokkal kiegészülve. Ezzel összhangban a DPSE is az elmúlt időszakban sikerrel szereplő postákra építette csapatát.

Természetesen mindkét csapat összeállításánál maradéktalanul betartottuk a kiírás feltételeit, miszerint legalább 25 évet betöltött és legfeljebb megyei III. osztályú csapatokban focizó postásokat neveztünk be a tornára. A csapatokat a DPSE részéről a csapat vezetőjeként Pesti László, a DPSE elnöke és törzsszurkolói, míg a KPSE-t Kapaló András elnök, Kalmár László és Kiss Csaba területi koordinátorok, a csapat vezetőjeként pedig Papp László Nyíregyháza 1, valamint Kovács László Ózd 1 és Gajdos Imre Putnok posta vezetői, egyben sportkörzet vezetői kísérték el.

2015. október 18.

Kalmár László

Videó

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=EF9RAMMJ3HE