A XIV. CLAAS Hungária Kupa amatőr teke csapatok versenyén, melyre 23 csapat nevezett az ország számos településéről, a postásokat a Szegedi Postás Szakszervezet KSE két csapattal képviselte. A szolnoki MÁV Szuper Ligás mérkőzéseinek helyet adó csarnokában május első napjaiban sorra kerülő versenyen, a résztvevő csapatok felkészültségének köszönhetően igen szép eredmények születtek.

A törökszentmiklósi CLAAS Hungária VTSK profi szinten is jó eredménynek számító 2141 fás teljesítménnyel nyerte meg a versenyt /ez csapattagonként 535 fa átlagot jelent/ A postásokat képviselő csapataink ezúttal is megállták a helyüket az erős mezőnyben. Az első csapat a mezőny első harmadában végezve a hetedik helyet szerezte meg, míg második csapatunk a 21. helyen végzett. Az augusztus elején ugyanitt sorra kerülő nemzetközi versenyen a szegedi postásokat egy csapat fogja képviselni, reményeink szerint legalább ilyen eredményességgel. 2010 első félévében még egy kétnapos verseny vár a csapat tagjaira, június 4-5-én hazai pályán Szegeden sorra kerülő emlékversenyen hasonlóan erős mezőnyben zárjuk az első félév versenyidőszakát, ahol a csapatépítés jegyében ezúttal is két csapattal veszünk részt. Összességében 2010 első félévének mozgalmas eseménydús idénye, a városi bajnokságban vívott 17 mérkőzés, valamint a 4 többnapos tornán való részvétel, tovább segítette a csapategységet, amit a folyamatosan javuló eredmények is visszaigazolnak.

Kalmár László