A KPSE miskolci régiója 2018. szeptember 15-én, szombaton Bogács felújított strandján tartotta meg családi sportnapját.

Az időjárás újra kegyeibe fogadott bennünket, a közel 500 postás és családtagjaik a sportversenyek izgalmai mellett boldogan élvezték a verőfényes napsütést. Borsodi és hevesi postásokon kívül elfogadták meghívásunkat dél-alföldi, szabolcsi és Nógrád megyei kollégák is.

A reggeli órákban a megjelenteket Kapaló András leköszönő elnök és Kalmár László elnök köszöntötte, majd a technikai eligazítást követően elkezdődtek a petanque- és strandröplabda-versenyek.

A pihenni és lazulni vágyók a gyógymedencékben tölthették idejüket, de az úszást kedvelőket is csalogatta a kristálytiszta vizű úszómedence. A nap folyamán több alkalommal vízi bukfenc (zumba) keretében is felfrissülhettek a résztvevők.

A sport mellett  az adománygyűjtésben is jeleskedtek a kollégák, hiszen a Postakürt Alapítvány részére összegyűlt összeg közel járt a hatjegyű számhoz. Ezzel a nehéz élethelyzetbe került postás rászorultakat segíthettük.

Most is népszerű volt az alapítvány által felajánlott nyereménytárgyakból rendezett tombolasorsolás, melyet a finom ebéd elfogyasztása után kicsik és nagyok izgalommal vártak.

A tombola után a sportesemények eredményhirdetésére került sor. Strandröplabdában Dévaványa A csapata, a népes mezőnnyel rajtoló petanque-ban pedig a Ráday Kálmánné–Inokai Gáborné duó (Miskolc) szerezte meg a győzelmet.

A strandolás végeztével a kollégák meglátogatták a közeli pincesort, és finom helyi nedűk kóstolásával zárták ezt a feledhetetlen napot.

A rendezvény elérte célját, hiszen az időjárásnak és a résztvevőknek köszönhetően a sport, a kikapcsolódás és a barátság jegyében nagyszerű napot tölthettünk
együtt.

Jövőre veletek ugyanitt!

Kiss Csaba
KPSE területi elnökhelyettes

Forrás: Postás Magazin, 2018. októberi szám, 31. oldal