2020.08.09-én, szombaton felkerekedtünk, és elmentünk a történelmi Magyarország közepébe, vagyis Szarvas városába. A kirándulás a KPSE Orosháza 1 sportkörzete szervezésében, a sportkörzet 2020. évi keretéből támogatva került sorra.

Elsőként a Mini Magyarországot vettük célba, ahol majdnem 100 híres magyar, és egykori történelmi magyarországi épület található. A mini Balatonon és Dunán ringatózó vitorlások, gőzhajók, valamint a gombnyomásra megszólaló épületek mindenkinek különleges élményt jelentettek.

Nagy kedvencünk a Szabadkígyósi kastély, ott pár éve volt már a csapat kirándulni, és még a kedvencek között van a hozzánk közelebb lévő épületek: a gyulai vár, a kétegyházi vasúti megálló, vagy a kecskeméti Cifra palota, de ismert még az egri vár vagy a szegedi Dóm

A csapat felnőtt tagjai is visszamentek gyereknek, mikor az interaktív maketteknél lehetett megnyomni a gombot. Mindenki izgatottan várta mi fog történi. Volt ahol a vonat indult el, vagy a várkapu nyílt ki, esetleg a hidat engedte le a szerkezet. De volt ahol mise, opera vagy épp a cifra palota gyerekdal hallható a gombnyomás után. De hallhattuk a szegedi Dóm harangjátékát is.

Ezt követően pihenőt tartottunk, és a Katalin II. sétahajóval a vízről is megnéztük a tájat. Az 1 órás hajókázás alatt tájékoztatást kaptunk Szarvas történelméről, a vízről látható híres épületek, nyaralók, szobrok múltjáról. Megcsodálhattuk a vízi színházat, ami most még üres volt, de aznap este is csodás, teltházas előadást tartottak.

A „történelem” óra után a rövid ebéd következett, majd a csapat lelkesen nekivágott felfedezni az Arborétum titkait. A csapat egy része önállóan a túraútvonalon indult el, de a másik fele, a gyerekekkel a Csodasövény kalandpályán indult el, felszabadítani a park tündéreit. A kiszabaduló szoba családi verziója a park egyik programja.

A majdnem 3 órás séta alatt a parkban elrejtett jeleket kellett keresni, ami vezetett minket, ezáltal a park főbb látványosságait is megtaláltuk, és bejártuk a terület felét. 8 feladatot kellett megoldani, hogy végig tudjuk vinni a játékot. Bár a feladat a gyerekekre volt szabva, minden felnőtt ugyanolyan izgatottan vett részt a játékban. Néhány feladat feladta a leckét még nekünk felnőtteknek is. A gyerekek nagy örömére a feladatokat sikeresen teljesítettük, így ahogy az egyik képen is látszik Győztünk!

A nap befejezéseként a városközpontban található Ildikó cukrászdában mindenki választott magának valami finomságot: fagyi, jégkása, sütemény, jegeskávé.

Fáradtan, mégis élményekkel telve indultunk a buszhoz, és a hazaúton már a következő kirándulást terveztük.

A jövő hónap elején a makói lombsövény és kalandpályát vesszük célba.

Kuri Szilvia
Orosháza 1 sportkörzet vezetője