LVIII. OPTTT, Gödöllő, 2020. július 17-19.

Az összes körülményt figyelembe véve igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat hogy el tudtunk menni az idei Gödöllőn megrendezésre kerülő OPTTTT-re.

A csapatunk egyik fele már pénteken útra kelt. Részt vettek a pénteki éjszakai „kocsmatúra” nevű versenyen ahol elmondásuk szerint nagyon jól szórakoztak és ahonnan az előkelő második helyet hozták el a Kecskeméti Fütyülősök. A csapat másik fele szombat reggel csatlakozott a versenyhez. Becsekkolás után öltözés és indulás volt a megnyitóra. Nagy reményekkel vágtunk neki a túrának, hiszen nagyon jó kis csapatunk volt. Ezen felbuzdulva a városismereti versenyre is beneveztünk. Sajnos egyik sem a várakozásainknak megfelelően alakult helyezés szempontjából (sebaj majd jövőre 🙂 ), de a hangulatunk kifogástalan volt, végig nagy volt az egyetértés a csapatban. A városismereti túrát is együtt csináltuk végig és bár tudtuk, hogy nem fogjuk tudni leadni a megadott időre, de úgy döntöttünk, hogy a város szépsége megérdemel annyit, hogy szépen kényelmesen végigjárjuk. Közben jókat nevettünk és beszélgettünk. Este az eredményhirdetésre épphogy beestünk és ugyan mi nem voltunk a helyezettek között, a másik kecskeméti családi csapat viszont igen, aminek nagyon örültünk.

Leporoltuk magunkról az út porát és indultunk a szombat esti éjszakai versenyre. Az első állomás 1 szabadtéri edzőpálya volt ahol mindenki megmutatta milyen erős. A városba beérve pedig kipróbáltuk a játszóteret ahol mindenki bebizonyította, hogy a gyerek még mindig benne él. Csapatunk pénteki fele türelmesen végigjárta velünk az előző esti állomásokat és elmondhatom, hogy ez az este is jól sikerült. Mindenki vidám volt és senki nem nyűgösködött. Mint másnap kiderült innen is a második helyet hoztuk el mi a Kecskeméti Vagányok 🙂 . Hajnalig beszélgettünk és pingpongoztunk. Vasárnap viszonylag gyorsan ment az ébredés majd gyors reggelit követően kis csapatunk ahelyett hogy haza indult volna még kitalálta hogy átmegyünk Isaszegre és megnézzük a történelmi emlékhelyet. Persze először egy cukrászdát vettünk célba csak azért. hogy legyen energiánk a túrához. Eljutottunk a honvéd emlékműhöz, majd bevettük magunkat az erdőbe, hogy megkeressük a honvéd sírokat. KB 2 km után meg is találtuk őket. Épphogy kifújtuk magunkat elkezdett szemerkélni az eső. Kiegyeztünk abban, hogy induljunk. 3 lépés után már ömlött fentről az áldás. Persze esőkabát, túracipő a kocsikban. Az eső ellenére végig nevettük és bohóckodtuk az utat. Mire leértünk természetesen az eső elállt, és a ruháinkból szó szerint csavarni lehetett a vizet. Kénytelenek voltunk a kocsikban átöltözni. Ezután úgy döntöttünk megérdemlünk 1 ebédet és beültünk 1 étterembe. Végül elindultunk haza. Ám még nem akartunk búcsút venni egymástól így megálltunk még Lajosmizsén 1 cukrászdában 1 fagyira.

Összességében nagyon jó volt, sok élmény és még több nevetés között telt a hétvége. Külön jó volt, hogy mindenhova együtt mentünk és ez még inkább összehozta a társaságot. Köszönjük a szervezőknek, hogy ezt lehetővé tették nekünk. Csapatunk tagjai: Bódis Mária, Sebők Julianna, Habran Eszter, Szabó Anna Márta, Hadháziné Halász Anikó, Pádár Valéria, Hupka Daniella, Vincze Lajos Zsolt, Bán Péter. A családi csapat pedig Antal Attila és felesége Molnár Annamária és gyerekeik Jázmin és Gabi.

Hupka Danielle
Kecskemét 1 sportkörzet