2013. nvember 30-án az újszegedi Teke-Bowling Centrumban 48 csapattal 182 résztvevővel, 08,00-20,00 óráig teke és bowling sportágban, 5 kategóriában zajlottak a Kelet-magyarországi Postás SE 2013. éves versenynaptárának egyik kiemelkedő rendezvényeként, a „III. Sportos Postás Mikulás Party” versenyei.

A Postás Szakszervezet által is támogatott sportrendezvény kitűnő hangulatát a férfi és női versenyek mellett mind a bowlingban, mind a tekében többek közt a családi versenyek varázsolták felejthetetlenül egyéni hangulatúvá. A postás szülőkkel egy csapatban több tucat 14 éven aluli versenyző lépett pályára. Szép eredményeiket látva bízhatunk benne hogy biztosítva lesz a postás amatőr tekesport utánpótlása is, közülük akár kikerülhet egy-két nemzetközi sikert is felmutató versenyző is. Nem kell messzire mennie versenyeznie, hiszen a rendezvényünk színhelye egyben a soraiban világbajnokokat is felvonultató sok-sok hazai és nemzetközi versenyt megnyerő Szegedi TE tekecsapatának otthona volt. Ezen a napon biztos, hogy nem ment haza üres kézzel egyetlen 14 éven aluli gyermek versenyző sem innen, hiszen a KPSE logójával ellátott póló és a csokoládé, valamint a legjobbaknak járó díjak mellé mindannyian átvehettek a szervezőktől egy az eseményt megörökítő emlékérmet is.

Reméljük jól megőrzik és majd egyszer a gyerekeiknek is büszkén mutatják meg, hiszen a sport szeretete, a sportolás szerepe minden korban fontos jellemformáló és közösségépítő, a társadalom egységét erősítő kincsünk ha élünk vele és teszünk is érte. A Jóisten is reánk mosolygott ezen a verőfényes november végi szombaton, ragyogó napsugaraival küldött biztatást nekünk, és a jó hangulatot csak fokozta a két nagy bográcsban fővő finom marhapörkölt illata, látványa és íze.

Pár képpel nem lehet visszaadni, a szombati nap hangulatát, én most mégis megkísérlem. Számunkra szervezőknek, közreműködőknek minden sikeres gurítás, taps és ováció, az öröm felszabadult megnyilatkozásai olyan elismerést jelentettek, melyből sokáig építkezhetünk. A nap legszebb és legfelejthetetlenebb pillanata számomra mégis az volt, amikor az eredményhirdetés lezárása előtt egy 10 éves kisfiú elkérte a mikrofont tőlem és megkérdezte, mondhat-e valamit, bólintásomra zárszóként annyit mondott: „nagyon köszönöm ezt a szép napot!”

Kalmár László