2010. január. Ismét egy vizsgaidőszak, ismét egy tél, mi következik ebből? … persze, hogy a Téli Mátra. Idén az L távot céloztam meg, a maga 34.1 kilométerével. Kb. január közepén küldtem egy mailt pár embernek, azzal a célzattal, hogy ne egyedül menjek már megint. Jelentkeztek is hárman (Maresz, Jutka és Józsi), így pont ki is lett volna az autó kényelmes létszáma.
A 4 fős társaság két csapatban tervezett a túrán indulni, Maresz és Jutka a 19 km-es távon, míg Józsi és én a 34-esen. Na most, mivel többeknek nem fűlt a foga a szombat hajnali 3-4-kor való keléshez, ezért ötletként felmerült az ottalvás lehetősége. A szálláskeresést ráhagytam a csajokra, mely célszerűen a mátrafüredi postás vendégszobánál kezdődött, ez sajnos már foglalt volt, ezért Mátraderecske volt a következő kiszemelt.
Ez szerencsére szabad volt, így Maresz gyorsban le is foglalta, igaz ez sem helyben van, de mégsem 130 kilométert kell autózni, csak 30-at. No, ahogy telt-múlt az idő, közeledett a várva várt január 30, az időjósok riogatni kezdték az embereket mindenféle hideggel meg hóval. Lévén tél van, némi hideg meg hó nem is tűnhetne szokatlannak errefelé, bár az igazat megvallva az elmúlt néhány évben összesen nem esett annyi hó, mint eme nevezetes hétvégén.
Sajnos az időjósok túratársaimat jól elijesztették a hétvégi kiruccanástól, így megintcsak egyedül mentem. Az új felállásban a szállásra sem volt szükség, szombat reggel 5-kor ültem autóba és irány Mátrafüred. Indulásomkor egy szikra felhő nem volt az égen, mindössze a Hold virított olyan fényesen, hogy már majdnem felvettem a napszemüveget 🙂 Besenyőtelken megálltam kávézni, mire kijöttem a benzinkútról már rendesen szakadt a hó. Mátrafüredet Gyöngyös felől közelítettem meg, úgy gondoltam, hogy a főutat táncsak jobban takarítják, mint az abasári mellékutat. A helyszínre 7 óra után pár perccel érkeztem, így öltözködés és a menetlevél kitöltése után fél 8 körül rajtoltam.
Mint ahogy tavaly tapasztaltam, most sem kellett se térkép se tájoló, csak a tömegvonzás, bár most még nagyon az se, csak a nyomokat kellett követni a hóban 🙂
Sulyok Gábor
