2023. május 6-7. – Herkulesfürdő, Orsova, Kazán-szoros, Lepenski Vír, Galambóc, Szendrő
A KPSE Szegedi sportkörzetei kétnapos kirándulásra indultak május első hétvégéjén a Tiszapartról a Duna legszebb szakaszának felfedezésére, valamint történelmi és kulturális barangolásra.
Tekintettel a távolságra, valamint a határátkelőn való átkelésre reggel 5-kor indultunk, és utunk első szakaszán biztatóan haladtunk, Aradot és Temesvárt is gyorsan magunk mögött hagyva az autópályán. A későbbiekben Orsova felé letérve már útépítések miatt kellett várakoznunk, de így is maradt időnk a tervezett 3 és félórás Al-Dunai hajóút előtt egy kiadós nosztalgikus sétára az egykor az Osztrák-Magyar Monarchia leghíresebb üdülőhelyének, Herkulesfürdőnek a bejárására.
Herkulesfürdő gyógyhatású vizét még az ókori rómaiak fedezték fel, első fennmaradt említése Kr.e. 153-ból, tehát több mint kétezer évvel ezelőttről származik, amelyet egy fogadalmi tábla örökített meg. A római légiósok „Herkules szent vizeihez” néven ismerték a környéket az itt feltörő 17 gyógyítóerejű, erős kén- és sótartalmú hévíz miatt. Traianus császár Kr. u. 102-ben fürdőket építtetett a forrásokra , sőt maga is itt kúrálta betegségeit. A római mondák szerint a rettenthetetlen erejű Herkules egy közeli barlangban hadakozott a Hydra nevű sokfejű kígyóval, és végül a Kazán szorosban végzett vele. A népvándorlás idején elpusztult a település. A római romokat 1734-ben fedezte fel a köszvényben szenvedő gróf Johann Andreas Hamilton osztrák altábornagy, aki III. Károlynál elérte, hogy az ókori maradványokra építsenek fel az osztrák katonáknak egy üdülőfalut. Az 1737. évi török háború alatt megint minden elpusztult, majd akkor indult meg Herkulesfürdő igazi fejlődése, amikor I. Ferenc király 1817. október 1-én személyesen jött el Herkulesfürdőre, hogy kezébe vegye az irányítást. Ekkor kapta meg hivatalosan a Herkulesfürdő nevet, az addigi „Mehádiai fürdők” helyett. A pazar épületek és a fürdők méltatásától és az itt megforduló hírességek, uralkodók és főurak felsorolásától most eltekintek, hiszen erről hosszú oldalakon lehetne írni.
Kiadós sétánk során megérintett bennünket a „genius loci” vagyis a hely szelleme, és élveztük a hely csodálatos klímáját is, ami május elején különösen jóleső érzés volt szívünknek és lelkünknek egyaránt. Amint a szólás mondja: a legnagyobb örömbe is vegyülhet üröm, lehangoló látványként hatott az egykor volt pazar paloták és villák roskadozó látványa, és valószínűleg ez a látvány, ha betekintettünk volna az épületek belsejébe, csak fokozta volna ezt az érzést. Óriási kontraszt volt az újonnan épült, illetve a felújított épületek közt ezen épületek látványa.
Herkulesfürdőről tempósan haladt buszunk az Orsova melletti Duna-partra, ahol már indulásra készen várt bennünket kirándulóhajónk. Sokunk dédelgetett álma teljesült, amikor a három és fél órás hajóút során a Kazán-szoros csodálatos látványában gyönyörködhettünk, miközben a májusi napsütés és a friss tavaszi szél simogatta arcunkat. A Duna egyik legizgalmasabb és leglátogatottabb részén a Vaskapu és a Kazán szoros Szerbia és Románia határfolyójaként a Kárpát medence és a Balkán természetes határát is képezi.
A Duna ezen részének megzabolázása előtt a folyó itt vad, kanyargó és rendkívül veszélyes volt, és csak a legbátrabb hajósok merték bevenni, de nekik se mindig sikerült. A Duna hajózhatóvá tétele gróf Széchenyi István és Vásárhelyi Pál tervei alapján az 1800-as évek közepén kezdődött, és lényegében elsősorban finanszírozási problémák miatt fél évszázad múlva, 1898-ban fejeződött be. 1964-1972 között a románok és a szerbek közösen megépítették a Vaskapu I vízi erőművet, ami elkészültekor a világ legnagyobb vízi erőművei közé tartozott 2×2052 MW-os kapacitásával, amely mind a környezet, mind az itt élő lakosság életét jelentősen megváltoztatta. A Duna szintjének 33 méterrel való megemelése három falu víz alá kerülésével és a természetbe való beavatkozás következményeivel tájsebekkel járt. A Duna most Orsovánál óriási szélességével szinte egy lepukkant tengerparthoz hasonlítható, de a hajóút látványa a vadregényes sziklák között felejthetetlen élményeket nyújt, a parton a 43 méteres egykori dák hadvezér, Decebal sziklába faragott fejével, valamint a Traianus-táblával. Miközben a csodálatos látványban gyönyörködtünk, talán eszünkbe juthatott, hogy alattunk három falu – Nagyzsuppány, Tuffás és Koromnok – alussza örök álmát, miközben fölötte méltóságteljesen hömpölyög a Duna vize, és az ember által munkába fogva termeli a mai kor emberének házaiba, gyáraiba és létesítményeibe oly nélkülözhetetlen energiát.
A vízierőműre épült, a Duna két partját összekötő úton gyorsan átkeltünk – pár perces útlevél- illetve személyiigazolvány-ellenőrzést követően – a szerb oldalra. Este a páratlan fekvésű és panorámájú Lepenski Vír szállodában kaptunk elhelyezést. A Donji Milanovac, magyarul Mihályváros 2410 lakosú kisvárosa fölötti magaslaton a Derdap nemzeti parkban fekvő sportpályákkal és turista utakkal övezett környezetben épült szállodánkban mindent megkaptunk, ami a fáradt turista számára felüdülést nyújthat.
Másnap több mint nyolcezer évet utazhattunk vissza a múltba, és egy, a maga nemében valóban egyedülálló élményben lehetett részünk. Az emberi települések első nyomai a jégkorszak utáni első felmelegedés időszakából származó leletek találhatóak ezen a fontos mezolitikus archeológiai lelőhelyen Szerbiában egy nagyobb és tíz kisebb település maradványai kerültek itt, Lepenski Vírben feltárásra.
Ezt követően a Duna partján vezetett utunk Galambóc várához.
Ennek a ma is impozáns látványt nyújtó középkori várnak történelmi szerepe fekvésénél fogva mindig jelentős volt, feladata a Vaskapu szoros ellenőrzése volt. Számos csata is zajlott itt a középkor folyamán, mely az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság közt folyt. Különösen a Luxemburgi Zsigmond vezette 1428-as ostrom vált híressé, amely Arany Jánost és Jókai Mórt is megihlette. Arany János Rozgonyiné című balladáját idegenvezetőnk, Mihály Illés szakavatott előadásában a festői szépségű Dunaparton kanyargó utunkon hallhattuk a buszunkon, a várhoz közeledve. A vár története harcok és árulások közepette összekapcsolódik a magyar és a szerb nép történelmével és a törökök elleni harcokkal, később a Habsburg birodalom, majd a szerb felkelők is elfoglalták, de lényegében 1867-ig oszmán irányítás alatt állt. 1867-ben Mihály szerb fejedelem kapta meg Belgráddal és más városokkal, de hadászati jelentősége már jelentősen csökkent. A legutóbbi, 2019-ben befejeződött rekonstrukció eredményeképpen ma már minden utazó számára kikerülhetetlen látnivalót és élményt tartalmaz.
Utunk befejező állomását Szendrő vára jelentette, melynek első írásos említése Zundreu néven 1312. márc. 3-án kelt. Ez a vár mind szerkezetében, mind méreteiben Galambóc várához képest kevésbé látványos, de hadászati, stratégiai szempontból összetettebb erődítmény. Akik szeretnének elmélyedni a magyar történelem jeles eseményeiben, nem hagyhatják ki megtekintését, hiszen ennek a magyar történelem szerves részét képező várnak a monumentalitása önmagában is lenyűgöző, a vár Smederevoban Szerbia egyik jelentős városában található.
Sok-sok élménnyel gazdagodva, vízszintesen és függőlegesen is jelentős távot megtéve, hosszú séták és középkori várak „meghódítása” után kissé elfáradva, de elégedetten dőltünk hátra, miközben elsuhant a buszunk Belgrád, majd Újvidék mellett.
A túra szép emlékeit még az sem tudja tompítani, hogy visszafelé Tompánál este nyolctól éjfélig várakoztunk a hazánkba való bebocsájtásra, előttünk három szerb busszal, majd 10 perces útlevélellenőrzés után immár hétfőn átléptük a határt. Az elkövetkező hasonló túrákra vállalkozók számár viszont örömhír, hogy hazaérkezésünk utáni héten, kormányzati bejelentés történt, miszerint új határátkelőhelyeket nyitnak meg a szerb-magyar határon, és az Ásotthalmon található határátkelőhelyet buszok fogadására is alkalmassá teszik.
Azoknak a teljes buszt megtöltő, jó hangulatukat, kitartásukat és türelmüket az út teljes tartama alatt megőrző KPSE-tag utastársaimnak köszönöm, hogy velünk tartottak, külön köszönet László Miklósné Piroskának az út szervezéséért, idegenvezetőnknek, Mihály Illésnek a sok-sok történelmi és kulturális ismeretért, valamint gépkocsivezetőinknek, Istvánnak és Balázsnak, hogy mindvégig teljes biztonságban érezhettük magunkat!
Kalmár László
KPSE elnök, területi koordinátor
