Egy szép vasárnapi reggelen (ami 2009. szeptember 27. volt) útnak indultunk Salgótarján mellé várnéző kirándulásra a Kelet-magyarországi Postás Sportegyesület tagjaival. Szándékosan használom a kirándulás szót, mert nem igazán túra jellege volt a napi programnak, hanem egy tényleg kényelmesen, kicsit komótosan is teljesíthető távot terveztünk be aznapra a debreceni postásoknak. Kiélveztük a szép napsütést, még melegünk is volt a végén.
Utunkat Somoskő váránál kezdtük. A vár érdekessége, hogy míg a bejáratához vezető úton állított kapu Magyarország területén van, addig a vár a mai államhatárok szerint Szlovákiában áll. Itt bemelegítettük fotógépeinket és egy óra elteltével elindultunk a „szemben lévő” másik várhoz melyet Salgó várának hívnak. Ide kicsit kalandosan érkeztünk meg, mert egy íjászverseny közepébe csöppentünk és a szervezők szerint jó esélyünk volt arra, hogy trófeaként fejezzük be a napot.
Miután véleményt cséréltünk egy rendezvény biztosításának mikéntjéről tovább haladtunk Salgóbánya felé. Egy kisebb emelkedőt leküzdvén már meg is érkeztünk a korábban oly messzinek tűnő (4 km) Salgó várába. Ebédünket elfogyasztván átballagtunk a Boszorkány kőhöz, ahonnan szép kilátás tárult elénk. A mondák szerint a középkorban nem a látvány miatt jártak ide az emberek, hanem mint a hely neve is mutatja egészen más miatt. Pár perces nézelődés után már visszafelé vezetett utunk a buszunkhoz, de még mielőtt elértük volna, egy korábban bányászok által használt alagúthoz értünk, ahol Magyarország egyik legnagyobb vonatrablását követték el 1948-ban, amikor is a bányászok bérét szállító vonatot fosztották ki útonállók.
Az általunk bejárt kb. 8 km-es út egy részét Petőfi Sándor is megtette (Petőfi sétány). Salgó váránál megpihenve olyannyira hatalmába kerítette a csodálatos látvány, hogy „Salgó” című művében írja azt le.
Kovács Csaba
Debrecen 1.
