A Bükk páratlan csodái közül fedeztünk fel néhányat a Kelet Magyarországi Postás Sportegyesületi tagokkal. Időszakos forrásokat kerestünk fel, amelyek, mint ahogyan a nevük is mutatja, csak csapadékosabb időszakban vagy olvadás után működnek. Utunkat Felsőtárkány mellől, a Varró háztól kezdtük. Egy erős kaptató után csak a szemünket és fejünket forgattuk az elénk táruló látvány miatt, az út mindkét oldalán gyönyörködhettünk a zöldellő hegyoldalakban és völgyekben.
A gerincről leereszkedtünk az Imó kői forrás irányába, majd egy piciny kis emelkedőt követően már fel is tűnt a kopár sziklafal. Az utunk mellett haladó kiszáradt patakmeder már sejtette, hogy mi vár ránk a forrásnál és ez persze be is igazolódott. Sajnos az időszakos forrás nem üzemelt. Azért persze mindenki megcsodálta a barlang száját és a hűsítő sziklafalak között megebédeltünk. Aztán megkezdtük kapaszkodásunkat ismét felfelé. Az emelkedő kissé megborzolta a kedélyeket, és megdobogtatta valamennyiünk szívét és nem csak elméletileg.
Itt aztán hol emelkedtünk, hol süllyedtünk de hosszan gyalogoltunk előre és én személy szerint meredten kerestem a Toldi kunyhót, ahol majd letértünk a jelzésről. Aztán egyszer csak kiderült, hogy már túlzottan lementünk és úgy tűnt, hogy a Toldi kunyhót elvétettük, így előkerült a térkép és a tájoló és irányszöget mérve belevetettük magunkat a dzsindzsásba, többek legnagyobb örömére. Rövid, de meredek ereszkedés után még egy patakon is átkeltünk, (sőt volt, aki átrepülte) és újra normál út volt alattunk. Egy kis gyaloglás felfelé és a mellettünk folyó patak bő vízzel suhant lefelé, hamarosan meghallottuk, majd az elől haladók meg is pillanthatták a Vörös-kői forrást, amely szökőkútszerűen ontotta magából a vizet kb. 1 méter magasra. Végre én is fellélegeztem, mert a beígért időszakos források legalább 50%-a működött!
A víz csobogása és látványa mindenkit felvillanyozott és persze nem akadt közöttünk olyan ember, aki ne akarta volna megkóstolni vagy legalább a kezét belelógatni a jéghideg vízbe. A hosszas pihenő után egy jelzés nélküli úton sétáltunk vissza a Stimecz házig, majd a vasúti síneken a buszunkhoz.
Szöveg: Kovácsné Blaskó Margó
Képeket készítette: Török Tamás, Kovácsné Blaskó Margó