Debrecen, 2024. április 19.

Küldöttgyűlést tartott Debrecenben 2024. április 19-én a Kelet-Magyarországi Postás SE.

A közgyűlés döntési jogkörével felruházott küldöttek, valamint az elnökség megjelent tagjai számára az elnökség részéről Kalmár László KPSE elnök beszámolt a 2023-as évi KPSE rendezvénynaptár programsorozatának teljesítéséről, költségvetési tervének megvalósításáról, a közhasznúsági jelentésről, és előterjesztette a 2024-es év programtervezetét, valamint költségvetési tervét.

Az egyesület gazdálkodásának törvényben előírtak szerinti minden részletre kiterjedő  értékelésében a 2023-as évre vonatkozólag Sebe József, a Pénzügyi Ellenörző Bizottság elnöke felelős gazdálkodásról és körültekintő szervezésről  számolt be a testületnek. A programtervezet lényegében szinte 100%-ban, a költségvetési tervben előirányzottak pedig 103,5 %-ban kerültek megvalósításra, illetve felhasználásra.  A PEB elnöke összegzésében kiemelte, hogy az évközben folyamatosan növekvő árak és gazdálkodási költségek ellenére az egyesület biztosítani tudta a rendezvények magas nívóját és népszerűségét, a tervezett költségek minimális túllépésével, és javasolta az előterjesztések elfogadását.

A hozzászólásokat követően a testület egyhangú döntéssel elfogadta a napirendi pontok szerinti előterjesztéseket, mind a 2023-as év , mind a 2024-es év vonatkozásában.

Ezt követően a KPSE elnöke megköszönte a résztvevőknek, valamint rajtuk keresztül minden aktivistának azt az önzetlen önkéntes közösségi munkát, mellyel nagy részt vállaltak abban, hogy a 2023-as év a KPSE egyik legsikeresebb évének minősíthető, az egyesületi tagoknak és minden résztvevőnek pedig az együttműködést és a programokon való részvételt. A KPSE  működésének ezen a szinten való folyamatosságát továbbra is az egyesületi tagok hűsége, valamint a Magyar Posta Zrt. támogatása, továbbá aktivistáinak önzetlen és szakmailag értékes szervező munkája biztosíthatja. De az egyesület tevékenységének elismerését mutatja az is, hogy az SZJA 1%-os felajánlásokból beérkezett támogatás is növekvő tendenciát mutatott 2023-ban. A sok emlékezetes programból tavaly a Budapesten megrendezett Országos Postás Sportnap emelkedett ki.

A 2024-es év gazdag programtervezete kijelöli az újabb feladatokat, melynek egy fontos mérföldköve az elődegyesületekre való tiszteletreméltó emlékezést és a fúziót követően a KPSE újkori történetének eseményeire való visszatekintést is szolgáló „100 éves a KPSE” jubileumi sportrendezvény, amelyre 2024. október 5-én Szeghalom sportkomplexumában kerül sor!

Az utolsó napirendi pontban a jubileumi sportrendezvény szervezési előkészületeiről számolt be a jelenlevőknek az egyesület elnöke.

Kalmár László
KPSE elnök

***

PROGRAMTERVEZET 2024

Az alábbi dokumentum a fejlécben és a láblécben balra található le-fel nyílra kattintva lapozható!

A KPSE 2024 évi programtervezete

 

A programterv ide kattintva Word doc fájlként letölthető:
KPSE 2024 programtervezet