Az elmúlt év végi pókerverseny igen nagy népszerűségnek örvendett, melyen felbuzdulva a Kelet-magyarországi Postás Sportegyesület meghirdette a következő megmérettetést, mely egyben azt is jelenti, hogy minden évben két alkalommal az SE tagok a pókerasztalnál is sportolhatnak. Azoknak, akik megmosolyogják a póker és a sport társítását, ajánlom figyelmébe a következő sorokat: „A Nemzetközi Szellemi Sportszövetség (IMSA) felvette tagjainak sorába az egy éve alakult Nemzetközi Pókerszövetséget (IFP). Az IFP már képviseltette magát az IMSA dubaji kongresszusán, amely szervezet a sakk, a bridzs a dáma és a go társulásait öleli fel. Az IFP távlati célja az, hogy a póker helyet kapjon az olimpiák műsorán.”

Biztos vagyok abban, hogy a póker a jövő sportágaként fog szép „karriert” befutni.

Ennyit a jövőről és most nézzük a múltat.

2011. Február 13-án, vasárnap került sor a II. Hajdú-Bihar megyei pókerversenyre, a debreceni FÓRUM VEGAS póker-klubjában.

Az MTT-re (többasztalos verseny) 27-en érkeztek helyiek és megyeiek. A játékosokat természetesen a már megszokott profi környezet várta, versenyasztalokkal és profi osztókkal, hogy megmérkőzzenek a Texas Holdem pókerben.

A megnyitó és szabályismertetést követő helysorsolások után indult el 3 asztalon a játék. A versenyben 30.000 induló zseton, 200 nagyvak, és 15 perces vakemelés mellett kieséses rendszer működött.

Az 1. helyezettnek vándorkupa, az 1-3 helyezettnek érem, a döntőasztalra kerülőknek érem-plakett és valamennyi résztvevőnek SE kitűző és SPORT szelet volt a jutalma.

A verseny eredménye a következőképpen alakult (döntő asztal résztvevői):

1. Tóth Tamás (Vevőiroda Debrecen – családtag)

2. Avacz János (Debrecen 1. posta) – előző verseny 9. helyezettje

3. Nagy Annamária (Hajdúszoboszló 1. posta) – előző verseny 6. helyezettje

4. Kovács Lajos (BEK Debrecen)

5. Konrád Krisztián (Debrecen PFÜ) – előző verseny 1. helyezettje

6. Széki Ferenc (Debreceni TIG – családtag)

7. Guzina Miklós (Debrecen 1. posta)

8. Hermann Attila (Debrecen PFÜ)

9. Navratil László (Hajdúszoboszló 1. posta) – előző verseny 8. helyezettje

10. Vanka Tamás (BEK Debrecen)

Minden helyezettnek gratulálok!

A heads-up-ot (kétszemélyes döntő) Tamás és János (JohnAvi) játszotta, melyben izgalmas és fordulatos versenyzést követően Tamás nyert.

A dobogós helyezettek így emlékeznek a versenyről.

Tóth Tamás:

„Életem második barátságos Texas Hold’em tornája

Tizenéves koromban még csak az öt lapos pókert ismertük, de azt is 1-2 forintos alapon, magunk szórakoztatására játszottunk a barátokkal. A sport csatornákon találkoztunk a Texas Hold’em pókerral valamikor öt éve. Az internet segítségével hamar megszerettük a játékszabályt és már gyakoroltuk is ezt az új pókert. Első zsetonos póker szettünket Kanadában vettük egy ajándékboltban 2007-ben.

Barátokkal azóta is havi rendszerességgel összeülünk 6-8-an, hogy amolyan családi pókert rendezzünk. Általában ezeken a családi pókereken az első három helyezettig szoktam jutni, így magamat a hétvégi Hajdú-Bihar megyei postás versenyen az első tíz közé vártam.

A hétvégi versenyen az első 3-4 vakszintig „tapogatóztam”, figyeltem az asztaltársaság emelési és tartási szokásait. Ez alatt az idő alatt a lapjárás sem engedte, hogy beszálljak egy-egy flopba, de azért sikerült 50-60 ezer zsetonig megerősödnöm (ami az induló zseton kétszerese volt), mire elkezdtek a versenyzők kiesni. A fő asztalra jutásig egyszer át kellet ülnöm egy másik asztalhoz. Az addigi zsetonmennyiségem chip-leader körüli pozícióra, az új asztalnál már csak az 5-6. helyre volt elég.

Nem maradt más lehetőségem, mint kizárólag erős lapokkal megadni a nagy vakot és nem kockáztatni a blöfföt. A későbbi heads-up partneremmel (Avacz János) így is összekerültünk egy all-innel, ott az én sorom az ő fulljával találkozott. Ekkor csak kissé meggyengültem (10-15 ezer zsetonom bánta). A főasztalra jutással már újabb és újabb célokat tűztem ki: első ötbe, első háromba, heads-upba kerülés. Amikor a harmadik helyezett hölgy kiesett velem szemben, akkor is kevesebb, mint a fele volt a zsetonjaim száma, mint a heads-upba jutott játékostársamnak. Szerencsére az utolsó egy órára úgy jöttek a lapok, hogy a nagy vakokat és néhány nagyobb flopot el tudtam hozni, így közel fél óra játék után nagyjából egyforma zsetonmennyiséggel bírtunk. Egy óra heads-up játék után (összesen 5. órája játszottunk) tízes párt kaptam kézbe, ami elég volt a nagyvak megadásához. A játékostárs 120 ezret hívott (akkori nagyvak kétszerese), amire egy all-innel válaszoltam (közel 450 ezer zseton). „Hazai pályán” játszott a játékostársam, így nem kis szurkolói ráhatással megadta az all-in hívásom, ami eldöntötte a versenyt, mert aki nyeri a flopot, az mindent visz. A hármas párral tartott tízes pár találkozott a flop előtt, ami csak egyet jelentett: csak a hármassal, sorral, vagy flush-sel verhető a kézbe tízes párom. Szerencsére egyik sem jött le. Életem második barátságos tornámon győzni tudtam és elhódítottam a vándorkupát. Most már a cél csak egy lehet: még kétszer elnyerni a vándorkupát.”

Avacz János:

„A pókerről és a versenyről:

– Én nem kisebb személytől, mint Rácz Bélától tanultam meg a póker alapjait, és ennek március 28-án már 2 éve lesz. Baráti körben voltunk és ekkor láttam először „vastáskát” (vagyis pókerkészletet) és meg is rendeltem nyomban én is az első készletemet, amit azóta is nagy örömmel használunk.

– megérintett a dolog és kis idő múlva meg is csináltam az első számlámat a PartyPókeren, itt kb. fél évet játékpénzben játszottam ami gyakorlásnak nagyon hasznos volt (ez idő alatt 5000-ről tízmillió környékére tornáztam fel a játékpénz stekkemet)

– ezt követően kezdtem több pókerterembe is bejelentkezni, úgymint Fulltilt, pokerstars, everest, cool-hand, tobet, bet 365, UB, és kezdtem freeroll versenyeket játszani.

– már a kezdetekben voltak sikerélményeim és ez tovább motivált, hogy több időt szenteljek a játékra és a tudás fejlesztésre, könyveket vettem, olvastam, stb.

– a pókeroldalak bevontak promóciókba (meghívásos verseny) vagy első befizetőknek rendezett versenyeken vettem részt és sikerült az oldalakon készpénz nyereményeket is elérni

– ma már 8 póker teremben van készpénzes számlám és a bankrollom több száz dollárra rúg hálistennek

– a holdem mellett más típusokkal is próbálkoztam ezek közül az Omaha fogott még meg, manapság ebben a két játékban játszom rendszeresen.

Sikerek:

– Élő játék

– amikor először elmentem pókerklubba még a kezdetekben akkor 40 indulóból a 7. helyen zártam a második alkalommal egy másik klubban pedig talán 30 főből az első 5-ben végeztem és 5000-Ft készpénzt vihettem haza 500 Ft befektetés után.

– Ezen kívül elsősorban online sikereim voltak, vannak: leglényegesebbek a termek magyaroknak rendezett versenyeihez köthetők:

– A legeslegelső, ami lökést adott a gyakori játékhoz, mindjárt a kezdetekben volt, egy Fulltilt szatellit versenyen 16500 indulóból első helyen jutottam tovább a következő lépcsőre.

– 1. Everest terem magyar freeroll: 1. helyezés, 1. alkalommal (1605 induló itt 57 dolcsit kaszáltam)

– 2. Fulltilt magyar freeroll: 3., 6., 7.,9. helyezések a döntő asztalon és többször is pénzbe értem (vagyis fizetős helyen végeztem) (rendszerint 2000 feletti manapság 2700 induló)

– 3. Pokerstars terem magyar freeroll: 5. és 6. hely 8600 körüli indulóból és számtalan fizetős hely(csúcsnyeremény 20 dolcsi)

– Omahában 7500 indulóból lette egyszer 5. helyezett, de többször pénzbe értem (Fulltilt)

Legjobb kezem: volt már Royalflössöm és emellett számtalan sztrétflöss és hetente több póker.

Az online póker mellett rendszeres szervezünk baráti körben is póker összejöveteleket főzéssel és poharazgatással egybekötve. Az én életformámnak része lett a póker, de a baráti körben is rendszeressé vált az ilyen összejövetel, aminek nem csak a póker persze a lényege.

Továbbá létrehoztam egy házi klubot a PokerStarson (a tv-ben is láthatjátok a terem reklámkampányát) itt a baráti körrel tudunk immár on-line is egymással versenyezni jelenleg a februári évad van folyamatban, a klubom 19 fős, és naponta van 2 versenyünk.

Az online játék freerolljai mellett néhány napja kezdtem el on-line cash-gamet (készpénzes játékokat) játszani, most a mikrolimit legkisebb tétjén 1/2 centen NLHoldem és PLOmaha asztalokon gyakorlok, még eddig nem buktam a bankrollból.

A Postás verseny:

– Másodszor voltam a versenyen. Nos, ez is úgy indult mint az első kb. az első 1 órában egyetlen egyszer sem nyertem egy potot sem, nem voltak lapjaim, ha volt is valamim azt sem tudtam megjátszani mert nem jött hozzá lap illetve az asztal agresszívabb játékosai emeléssel kizártak, nagyon feszesen kellett játszanom. Az első szünet után sem változott ez eleinte és a 30 ezer induló zsetonból visszabuktam 22.000-ig.

– A változás (a versenyben kb. másfél óra elteltével) egy allin hívásom majd a parti megnyerésével kezdődött. Kézben 77-et tartottam, megadtam a nagyvakot majd az asztalra J, 7,9 érkezett. Előttem csekkeltek én a szettemre allint toltam, amit az utánam következő (talán a későbbi 1. helyezett) azonnal megadott. Mondtam is neki, „úgy látom Téged még jobban eltalált a flop mint engem”. Így is lett, a szettemmel szemben Ő 8-10-et mutatott, amivel már flopon megvolt a 7-J sora. Csak az asztal bepárosodása menthetett meg és megtörtént, mert a riveren jött még egy J és fullra javultam, ez volt a fordulópont ezen a napon.

– Aztán átültettek egy másik asztalhoz, ahol kézben párokkal, lejött flössel, tehát jó kezekkel tudtam emelni már flop előtt vagy a flopon, jellemzően nem kaptam megadásokat, így nem érkeztünk mutatásig, a lazább-agresszív stílus itt célravezető volt és sikerült felduplázódnom.

– Aztán visszaültettek az előző asztalhoz, ahol szintén folytattam a lazább játékot, de ismerve már a társakat, itt mégis a feszesebb játékot vetettem be, ami később sikerre vezetett. Egyre nőtt előttem a zsetontorony és eljutottunk a döntő asztalig majd néhány allin hívással bekerültem az első háromba. Az ekkori állás szerint illett volna megnyernem a versenyt, mert a 2-3 helyen állóknak együttesen nem volt annyi zsetonja mint az enyém fele,… de nem így lett.

– A heads-upot kb. 600.000-200.000 állás mellett én 400.000 előnyből kezdtem, de itt már a vakok 40.000, majd 60.000-re nőttek. Az ellenfelem igen jól játszott, sikerült fordítania, majd nekem is, de végül szinte egyenlő zsetonunk volt amikor allint mondott. Hosszas hezitálás után a megadás mellett döntöttem az osztott 33 párommal. Ellenfelem osztott 10-10-et mutatott, az asztalra semleges lapok érkeztek a 10-es pár nyert. Ekkor még maradt 5000-em de ezt ajándékba adtam a győztesnek. Nagyon jó volt a verseny, igazán akkor lehet élvezni, ha az ember ki tud bontakozni egy kicsit és meg tudja játszani a kezeit. A célom ismét a döntőasztalra kerülés volt, majd ezt követően pedig a minél jobb helyezés.

A pókerhez kell gyakorlat, rutin, ami tudáson is alapszik, megemlíteném továbbá a türelmet nekem is másfél órát kellett most várnom, hogy beinduljon a dolog. Most a tudásfejlesztéssel kell személy szerint foglalkoznom, amihez a cash-game jó iskola. Amin én is csodálkozom, hogy nem tudom megunni pedig már évek teltek el mióta elkezdtem játszani.

A döntő asztalra kerülteknek, különösen az 1.és a 3. helyezettnek gratulálok, legközelebb szeretnék ismét jó helyezést elérni a Postás versenyen.”

Nagy Annamária:

„Először is köszönöm a gratulációt, nagyon örültem ennek a 3. helynek, már csak azért is, mert megmutathattam, hogy a póker nem csak a férfiak játéka.

Nagyon szeretem ezt a játékot, ha jól emlékszem olyan 2 éve kezdtem el először játszani, egyik ismerősöm játszott sokat az interneten, sokat figyeltem a játékot, és én is így sajátítottam el a szabályokat és magát a játékmenetet. Aztán én is kipróbáltam és nagyon megtetszett, először csak neten aztán élőben is többször játszottam. Általában barátokkal, ismerősökkel játszom, persze valódi tétek mellett, de voltam már helyi versenyen is, de ott nem értem el ilyen jó helyezést. Nekem ez a játék nem csak egy kártyajáték, szerintem nagyon jó eszköz arra, hogy kiismerjük az embereket. Ha játszom, sohasem csak arra figyelek, hogy milyen lapjaim vannak, hanem hogy ki hogy játszik milyen stílusban, mennyire feszesen, vagy agresszíven. Ez az a játék ahol bele kell látni a gondolatokba, és felismerni azokat a jeleket, amelyek elárulják az ellenfél esélyeit.

Már mikor először voltam a versenyen is nagyon tetszett, hogy valóban minden szabályszerűen, profi osztókkal, profi körülmények között zajlott. Így lehet élvezni valóban a játékot. Most másodjára már könnyebb dolgom is volt, mert voltak játékosok, akiknek a stílusát már ismertem, tudtam, hogy ki mennyire óvatos vagy vakmerő, mennyire jól játszik. Így hogy már nem teljesen idegenek voltunk nem volt olyan feszült sem a játék. Ezen a versenyen nem követtem semmilyen taktikát, úgy mentem oda, hogy játszom egy jót. De nagyon szerencsés napom volt, és mindig jött egy-egy megérzés, ami hozzásegített a nyeréshez. Ráadásul nagyon jó volt a lapjárásom is, szinte minden körben részt tudtam venni, így már a játék elején fel tudtam halmozni egy nagyobb nyereményt, és persze innen már még egyszerűbb volt a dolgom. Az első részben, mikor még három asztalon játszottunk folyamatosan gyűjtögettem a zsetonjaimat, és figyeltem, ahogy egyre fogynak körülöttem az emberek. Mielőtt két asztalra szűkült volna a játék kézhez kaptam egy kilences párt, persze egyből emeltem rá, majd a floppon megérkezett még egy kilences, így egyre csak emelkedett a pot. Majd jött a river, majd a turn, ami egy király volt. Ekkor az egyik játékos allin betolta mind a 24 ezer zsetonját, a harmadik játékos, aki még versenyben volt eldobta a lapjait. Erősen gondolkoztam, hogy mit tegyek, tudtam, hogy van királya, de azt is tudtam hogy nem lehet király párja mert akkor már az elején hívott volna, nem csak megadja a hívást. Ránéztem a zsetonjaimra és gondoltam ez még belefér. Megadtam és valóban csak egy király volt nála, így gazdagodtam egy elég szép összeggel. Majd átültünk a másik asztalhoz, és csak egyre jöttek a jobbnál jobb lapok, szinte minden kört én vittem, el sem akartam hinni. Rengeteg zsetonom volt, majd szépen szűkült a kör mire a döntő asztalhoz értünk. Itt is szépen ment a játék, kiejtettem több játékost, az előző verseny győztesét is. Neki már a floppon lejött a flush, treff 3-4-e volt azt hiszem, nekem treff ász, mellette még egy erős lap. A játékos allin-t mondott, megadtam. Mutatáskor egyértelműen ő volt a nyertes, de mivel a turn-re feljött egy treff 6-os az ászommal vittem a pot-ot, a szerencse ekkor is mellém állt. A legemlékezetesebb azonban az volt mikor kézhez kaptam QK-t, azonban teljesen abban a tudatban voltam, hogy AK-m van. Valószínűleg bennem maradt az, hogy az előző körökben körbe forgott ez a lap, de senki sem nyert vele. Azt hiszem a floppon meg is érkezett az Ász, én pedig sorra adtam meg a hívásokat. mikor a verseny későbbi második helyezettje allin-t mondott. Olyan 60 ezer chip volt a hívás, kis gondolkodás után megadtam, mert éreztem hogy AK-val viszem a nyereményt. Mikor azonban kimondták, hogy mutatás, lefagytam…QK….persze ezzel esélyem sem volt…majdnem a fejemet vertem az asztalba. Nagyon sokat buktam, de szerencsére a dobogós helyig még elég volt a zsetonom, ott azonban már elég gyenge voltam, jöttek a lapok, de sokszor nem adták meg, ha allin-t mondtam. Aztán a végén a későbbi győztes ejtett ki 4es drillel. Nem voltam elkeseredett, ennek is örültem…persze arra a szép kupára fájt a fogam. A heads-up kicsit hosszú volt, óvatosak voltak a játékosok, pedig jelentős zsetonkülönbség volt köztük. De nagyon élveztem összességében az egész versenyt. Többen gratuláltak, dicsértek, de én úgy hiszem, hogy ez most tényleg nagy részben a szerencsén múlt. Nagyon jó lapokat kaptam, persze ezekkel a lapokkal tudni kell játszani is. Már nagyon várom a következő versenyt, és teljes erőmmel azon leszek, hogy megszerezzem azt a kupát!

Végül köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a versenyen, és a felkérést, hogy leírhassam az élményeimet.”

Igazán felemelő érzés ilyen élménybeszámolókat olvasni, látni azt, hogy a verseny során a résztvevőknek milyen kellemes perceket okoz a rendezvény, valamint az is kiváló, hogy az összejövetelt követően is csak pozitív visszajelzések érkeznek.

Örömteli, hogy a tavalyi kezdeményezés igen kedvező fogadtatásra talált és a Postás Pókerversenyek népszerűsége egyre jobban növekszik.

Mindez megerősít abban, hogy ezen szellemi sportverseny-sorozatot folytatni kell, a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel a következő versenyen immár közel 40 fő részvételére lehet számítani.

Rácz Béla
Elnök-helyettes